45. fejezet: A nagy találkozás (Castiel szemszöge)

Már eltelt két év. Elballagtunk és mindenki szétszéledt. Én itt maradtam, bár ki se dugtam az orromat. Lys és Dim nyaggat, hogy menjek velük ide meg oda. Egy nap elfogadtam a meghívást. Este készülődtem és megakadt a szemem Lucy gyűrűjén. Elgondolkodva néztem, majd eltettem a zsebembe. Lysék csengettek és elindultunk. Eljutottunk a közeli diszkóig és kivel futunk össze? Hát persze, hogy Debbel, mert miért ne? Egyből rám mászott, nyávogott a fülembe, meg mit tudom én. A zsebemben kotorászott (?) és megtalálta a rubint gyűrűt.
- Mi ez? Olyan szép!- mondta és felhúzta az ujjára.
- Vedd le!- mondom és nevetni kezdett.
- Miért, nem az enyém?- nyávogja.
- Nem.
- De most már az enyém. Aki kapja, marja!- nevetett.
Eltűnt a teremben. Utána akartam menni, de a többiek az utamat állták.
- Figyelj, ennek örülni fogsz!- mondta Dake és elhúzott egy sarokba.
- Mi van?
- Egy dögös csaj téged keres.
- És akkor?
- Bent vár az egyik szobában.- mondta és vigyorgott.
Lehet csak Deb szórakozik. Elkenem a száját. Elmentem a sötét folyosón, és az egyik szobába benyitottam. Egy lány ült az ágyon.
- Már vártalak!
Becsukódott az ajtó.

- Ki vagy?
- Meg sem ismersz?- a szeme izzani kezdett.
- Ismernem kéne?- ezzel lejött az ágyról, odajött hozzám és megpofozott.- Ez mire volt jó?!
- Te tiszta hülye vagy!
- Mit pofázol?!
- Tudod jól, hogy mi van!
- Nem tudom, hogy ki vagy és azt sem, hogy mi van itt!
- Ennyire vak nem lehetsz!- mondta és feloltotta a lámpát.- Semmi?- ingatom a fejem.
- Ki vagy te?
- Az nem érdekes. Kérem azt, ami az enyém.- mondta és nekem esett.
- Mi a tiéd?!
- A gyűrű!- mondta. Az nem lehet...
- Lucy...?- kérdeztem félve.
- És lőn világosság!- mondta gúnyosan. Ez biztos, hogy ő!
- De mit keresel itt?
- Vajon mit?- forgatja a szemét majd elmosolyodik.- Hát téged!
- Engem? Miért?- kimondtam és komolyra változott az arca.
- Besötétültél, amíg nem voltam itt?
- Gyere már ide!- mondtam és megöleltem.
- És a gyűrű?
- Ami a gyűrűt illeti...
- Debnél van?
- Honnan tudod?
- Nem rémlik, hogy ki az anyám?- mondta nevetve.- Egyébként a saját sírját ásta meg...
- Hogy hogy?
- A gyűrű nem tűr meg senkit az árulók közül.- mondta keményen.- Szerintem jobb ha megyünk.
Kisiettünk az épületből, már a többiek is kint voltak.
- 3...2...1- suttogta Lucy és bentről egy sikoly hallatszott.
- Szia Lucy! Jó voltál!- mondta Lys.
- Ti is tettétek a dolgotokat!- mondta.
- Mi van?! Ti tudtátok, hogy itt van?!
- Persze!- mondták kórusban.
Lucy elvezetett minket a tömegből és megcsókolt. A gyűrű valahogy ott volt a földön. Elváltam Lucytól és felvettem a gyűrűt. Egy hirtelen gondolattól vezérelve féltérdre ereszkedtem.
- Lucy, leszel a feleségem?- igaz, hogy a pokolból jött, de meglepődött. Teljesen leblokkolt, és két vércsepp csordult végig az arcán.
- Igen.- suttogta a kezébe, én meg megöleltem. Mivoltunk akkor a legboldogabbak. Az ujjára húztam a gyűrűt, ami elkezdett izzani.- Mennünk kell!

"Később"
Megtörtént az esküvő, ami érdekes volt. A lakodalom is és Lucyhoz odament az anyja.
- Gyermekem, gratulálok!
- Köszönöm!
- És mik a terveitek?
- Ami Lucynak jó, azt teszem én is.- vágtam közbe.
- Erre a válaszra számítottam...- mondta mosolyogva.
"Lucy szemszöge"
Elvállaltam, hogy elfoglalom anya helyét. Castiel is itt maradt velem. Született két lányunk, egyik vámpír, egyik démon. És most abbahagyom a nosztalgiázást, mert Castiel már hív egy ideje. Hát ez az én történetem, így lettem Castiel párja, illetve az új sátán.
- Mit csinálsz?- kérdi Castiel egy csók kíséretében.
- Csak visszaemlékeztem a múltra....
Akkor sziasztok!
Írói megjegyzés
Vége lett a történetnek. Aki kíváncsi a másikra itt a link:
www.eleteshalalkozt.blogspot.hu

44. fejezet: Halál. De kinek? (Lucy szemszöge)

Ott álltunk egymással szemben. Mindkettőnk szeméből gyűlölet sugárzott.
- Most itt bámulunk egész nap, vagy harcolunk is?- kérdezte.
- Ahogy óhajtod!- hajoltam meg és kézjeleket formáltam.
Ő hátrébb lépett, és mikor mosolyogni kezdett volna egy hatalmas tűzgolyót köptem. Egy kicsit meglepődött. Én csak mosolyogtam rajta.
- Szóval ilyet is tudsz.
- Ahogy látod!- mondtam.
- Akkor nem fogok veled kesztyűs kézzel bánni!- mondta és eltűnt a szemem elől.
A szagod elárul, görény. Legalább zuhanyozhatott volna! A csapása elől kitértem, de ő letepert és úgy birkóztunk tovább. Én a lábammal körbekulcsoltam a derekát és erősen fogtam. Éreztem, ahogy a testem izzani kezd, és tudtam hogy ez rossz egy vámpírnak. Felordított és kapálózni kezdett. Kiszabadult valahogyan és belém rúgott. Érzékeltem, hogy fogytán van az erőm, így nem tehetek mást.
- Pecsét kiold! Ötágú kereszt!- mondtam. Ezt ő is meghallotta.
- Mi van?
A testem zölden kezdett világítani. Szégyenlem magam, hogy Angelika erejét kellett előhívnom. A démonok gyorsaságával és erejével lettem gazdagabb. Felkeltem a földről és levágtam a talajra Spancet. Csak úgy nyekkent. Még rátérdeltem a hasára és elkezdtem ütni. Már tisztára össze volt verve, amikor megálltam egy pillanatra. Akkor fordított a helyzeten, és egy kést szegezett a torkomnak.
- Szép volt az előadásod, de ezennel vége!- mondja és egy kicsit belemélyeszti a kést a bőrömbe.
- 2-es szint, vadállat stílus!- mondtam és megjelent egy egész állatsereg.
Most sárgán világítottam. Ezt az erőt Csengétől, az állatok úrnőjétől kaptam.

Az ő ereje minden állatra kihat. Még a démoni állatokra is. Egy kutya ráncigálta le rólam. Egy medve is az állatok között volt. Odamentem hozzá, és megsimítottam a bundáját. Az állat szeme vörös lett. Az erőm ment bele és parancsoltam neki, hogy támadja meg Spancet. Engedelmeskedett, de megszívta, mert előhúzott egy kardot és szerencsétlent megölte. Honnan van nála kard?! Az időm lejárt így megnyitottam a harmadik pecsétet.
- 3. ág: Haláli temetés!- ez a képességem neve.
Ezt Ellától kaptam, a szellem csemetétől.

Ő lenne Ella. Az ő képessége, hogy lehetetlen megsebezni. Az ő színe a liláskék. A testem az övéhez vált hasonlóvá, így mikor Spance csapott, egyszerűen a penge átment a testemen.
- Mi a...?
Próbált megütni, de nem sikerült. Amikor ott lihegett én keresztülmentem rajta. Megborzongott így kipróbáltam azt, hogy megszállom. Most a testébe lettem zárva. Elég furcsa... De ha megvágom a testet az nekem is fáj. A hatás elmúlt, kilökődtem a testéből. Nekem támadott a karddal és a mellkasomon megvágott. Folyt a vérem és inni akart belőlem. Azt nem engedem.
- 4. stílus: a halál csókja!- mondtam és ismét izzani kezdtem.
Ezt Klaudiának köszönhetem.

Amikor inni akart megragadtam és megcsókoltam. Meglepődött, de folytatta. Mintha erre vágyott volna. A fejünk felett egy árnyék jelent meg, ez volt Castiel.
- Mit csináltok?!
Spance elkezdett vigyorogni és nem sikerült a mágiám. Castiel nekiesett és egy vámpírküzdelem vette kezdetét. Alig láttam őket. Ki kell próbálnom az adu ászomat, de ha nem sikerül mind itt pusztulunk. Castielt nekivágta egy fának és odalépett elé.
- Hát öcsi, ez nem jött össze!- éppen vágni akart amikor belementem a képbe.
- Ördögi lélekmester!- mondtam és nem izzani kezdtem, hanem az egész testem megváltozott.

- Mi vagy te?!- kérdezte Spance.
- A Sátán lánya!- mondtam és lefejeztem. A lelke itt maradt, már sem a menny sem a pokol nem fogadja be.
Visszaváltoztam és összeestem. Castiel odarohant hozzám és a karjaiba vett.
- Te bolond.- mondtam és nevettem miközben a vér jött a számból.- Nem hagytad...
A kezébe nyomtam a gyűrűmet és ennyit mondtam: Még találkozunk...
Elpárologtam, de a lelkem nézte minden rezdülését. Forgatta a kezében a gyűrűt.

43. fejezet: Osztálykirándulás (Lucy szemszöge)

Írói megjegyzés
Most nem fekszem rá az osztálykirándulás eseményeire, inkább a végét kell figyelni.
Írói megjegyzés vége
Egy kicsit előre szaladtam az időben, de ez nem baj. Ugyanazok történtek, mint mindig, bandáztunk, pizsibuli is volt. De az osztálykirándulás, most érzem, hogy más lesz. Kint voltunk a vasútállomásnál, már csak Lysre vártunk. Gondoltam felhívom. Kicsöng és álmosan beleszól:
- Halló?
- Szia Lys!
- Szia, Lucy! Mizu?
- Hol vagy? Csak rád várunk!
- Miért vártok rám, hisz szombat van!
- Osztálykirándulás van!- hallottam, ahogy a homlokára csap.
- Mennyi idő az indulásig?
- 20 perc. Siess! És tényleg elfelejtetted?
- Igen.
- No comment...
- Jogos! Sietek, szia!
- Mi így szeretünk! Na, csá!
Letettem a telót és Cast állt mögöttem.
- Elfelejtette, mi?
- El hát!
- Nem is ő lenne!- nevetünk fel.
Visszamentünk a többiekhez. Néhány perc múlva megjelenik, az inge kigombolva, a bőrönd cipzárját is út közben húzta be. Mikor odaért, csak nevettünk rajta. Felszálltunk a vonatra, én és Castiel, illetve még Lys, Rosa, Iris. Nathan elment, mondván már nagy lány vagyok. Most képzelem, hogy vitatkozik anyával. Leültünk a srácokkal a kabinba és üvegezni kezdtünk. Csak merés volt, de most nem volt semmi csók, vagy más. Engem pörgetett ki Rosa.
- Menj oda Mr. Farazie-hoz (fogalmam sincs hogy írják) és öleld meg.
- Most komolyan?!
- Ahha!- vágta rá mindenki.
Felálltam és odabattyogtam a tanárok kabinjához és bekopogtattam. A többiek persze a sarkon röhögtek.
- Mit szeretne?- jön ki az áldozatom.
- Mikor érkezünk meg?
- Még 2 óra hossza. Még valami?
- Igen. Olyan magányos vagyok, megölelhetem?- kérdeztem boci szemekkel. Majd lesült a pofámról a bőr, ahogy ezt kimondtam. A tanár, mintha egy hülyét látna maga előtt. Hát én tényleg hülyének éreztem magam.
- Jó.- mondta és megöleltem.
- Köszönöm, most már jobban érzem magam!- úgy mintha most jöttem volna a diliházból.
Eljöttem onnan és visszamentem a kabinunkba. A többiek persze a hasukat fogva röhögtek. Leültem és pörgettem. Castielt pörgettem ki. Ördögien elvigyorodtam.
- Menj a tanári kabinhoz, és öleld meg a kalauzt.
- Mit csináljak?! Inkább mást ölelgetnék!- nézett rajtam végig.
- Előbb a kalauzt!- vágtuk rá.
- Nem!- mondta.- Mit kell csinálnom?
- Akit kipörgetsz, annak adni egy csókot.- pörgetett és engem. Mázlista! Azt hittem, hogy valamelyik fiút fogja!
Az üvegezés végeztével le is kellett szállni. A szállásunk az erdő közepén van. Odaértünk a szállásra és beesteledett. Valami hang kicsalogatott az ágyból, egyenesen a tisztásra. Ott kuksoltam reggelig.

Ezt minden nap megcsináltam, de az utolsó napon nem csak én voltam ott.
- Ki vagy?- kérdeztem. Csak kacagást kaptam válaszul.
Előlépett a sötétből.

- Hát meg sem ismersz?- kérdezte gúnyosan.
- Szép fiú lettél?
- Tudod, nem csak te változtál a nyáron!
- Mit keresel itt Spance?
- Vajon kit?- mutatott rám.
- Sejtettem. Figyelj, miért nem mész vissza a pokolba? Ott rendbe jöhetnél.
- Milyen kis naiv vagy! Ekkora hatalom nem kerül ám minden emberbe!
- Akkor kénytelen vagyok megölni téged!
- Hajrá cicamica!- és rám kacsintott. Széjjel rúgom a szaros seggét, az biztos!

42. fejezet: Vadászat, vagy hívjam nyári szünetnek? (Lucy szemszöge)

Egész rohadt nyáron ezt a csávót hajkurásztam, de mindig egy lépéssel előttem járt. Egész Brazíliában kerestem, de semmi! Castiellel mindent bejártunk, de az a szemét utoljára visszajött ide. Legalább szórakoztunk is. Viszont a nyár folyamán a tiltott varázslatok mesterévé váltam. Mindent tudok amit kell, akkor amikor kell. És tudom, hogy ezt Spance is tudja. Castiel szerint már paranoiás vagyok. Mikor hazatértünk, mindenki meglátogatott minket, csak az a baj, hogy egyszerre. Mindenki megdicsérte a frizurámat, mert rövid lett a hajam.

De e az egyik balesetem miatt lett. Maradjunk annyiban, hogy a tűzzel nem szabad játszani. A lényeg, hogy a nyár eltelt. Éppen az évnyitón állok, hallgatom a zenét. Amber még kurvásabb mint volt, a barátnői még talpnyalóbbak. Kentin izmosabb mint valaha, Lys meg elvarázsolt, mint mindig. Armin most is videojátékozik, Alexy meg beszél hozzá. Viola végre letette azt a hatalmas rajztáblát, úgyhogy így néz ki:

Ő még mindig szégyenlős. Ami Melodyt illeti ő ugyanolyan mint volt. Kim most már izmos, Rosa meg vidám, mint azelőtt. Így vágunk neki egy újabb tanévnek. És ki ne felejtsem Castielt. Ő szívdöglesztőbb mint valaha! De lehet, hogy csak én látom úgy. Itt állunk és senki nem figyel az igazgatóra. Csak beszél, és beszél, és beszél. Végre vége lett az évnyitónak és mehetünk haza. Ez az év is érdekes lesz, az biztos!

41. fejezet: Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel... part 3 (Amber szemszöge)

Nem igazság! Mióta itt vagyok senki sem figyel rám. Még Li és Charlotte sincs itt emberi alakban. Macskaként semmi hasznuk. Li-t még mindig nem tudtam megtanítani arra, hogy ne egye meg a rúzst, amit neki adok. A lényeg az, hogy van itt vagy 60 pasi, de egyik sem vesz észre. Még Castiel is itt van. Angelikával beszél éppen. Úgy látszik, hogy még a legidegesítőbb némber is szót tud érteni vele, csak én nem. A szertartás elkezdődött és az öt vezetőt előhívták. A nagynéném a főboszorkány, de mégsem számolják az öt vezető közé. Ezek között van Angelika, a démonok úrnőjének gyermeke, még ott van Ella, a szellemek ura, illetve még ott van Klaudia, a halál lánya. És nem utolsó sorban Csenge, a "tűzjaguár". Mivel ő a démoni állatok vezetője. De magának a Sátánnak a kölkét még sose láttam. Ki lehet az? Végre elővánszorgott a tömegből és ki az? Na ki? Hát persze, hogy Lucy, mert miért is ne! Az a kis csitri mindenben jobb mint én. Őfelsége okosabb, stílusosabb és kiderül, hogy még magasabb rangú is, mint én. Legalábbis ezeket mondták. Minden neki adatott meg, nem nekem. Én akarok a helyén állni, én akarom a hatalmat, én akarom Castielt!!!
- Mi az Amber?- kérdezte Deb.
- Semmi. De ez a lotyó mindent megkapott!
- Majd keresztbe teszünk neki!- mondta miközben egy koktélt ivott. Már nem volt józan.
- És megint mi jövünk ki belőle rosszul. Most kell egy terv!- biztos neki is van gyenge pontja. De mi?
Így gondolkodtam és Ann állt elém. Van egy ördögi ötletem! A szertartást néztük és éppen nagynéném fogta Lucy kezét. Azt kívántam, bárcsak szilánkosra törné az összes csontját! De nem ez történt. Éppenhogy ellenkezőleg, mivel erőt adott át. Mindenki természetfeletti alakjában volt, de Lucy még csak most kezdte el az átalakulást. A haja izzott, ahogy a szeme is. A bőre szinte lemállott a testéről, csak tetoválások maradtak rajta. A teste fekete volt, azon világítottak a tetkók. A tömeg arcán ijedtség látszott. Most dől el, hogy kibírja-e ateste azt a sok erőt. A szeme smaragdzölden izzott. A haja kék fényben, a teste lilán izzott. A tetkók egy része vörösen, míg a másik része citromsárgán világított. Ilyet még sose láttam. Az a sok erő megtestesült volna? Egy sikoly hallatszott, és egy puffanás. A kör már nem izzott és Lucy meggyötörten feküdt a földön, ahogy a többiek is. Azóta nem láttam ennyi erőt, hogy feloldottam Spance pecsétjét. A tiltott varázslatok hordoznak ennyi erőt, ami most felszabadult a teremben. Lucyt elvitték és folytatódott minden tovább. Azért érdekelne, hogy mi lesz Lucy sorsa. De inkább fogtam a macskáimat és leléptem. Nagyon lapos volt a hangulat. És semmi kedvem a részeg Deb szájmenését hallgatni.

40. fejezet: Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel... part 2 (Castiel szemszöge)

- És nekem ehhez mi közöm?- kérdeztem.
- Nem tudom, hogy anya mit tervez veled. A titkaihoz nincs semmi közöm.- válaszolta. Biztos nem lesz semmi! Ahogy végig néztem az embereken, láttam, hogy furcsállva néznek rám. Az egyik lány engem nézett. Fehér haja a vállára omlott és kis szarvak voltak a fején. A helyén olyan peckesen ült, mintha az övé lenne a világ. Elfordítottam a fejem, de mire visszanéztem, nem volt ott. Megfordultam és ott állt mögöttem. Meghátráltam és ő nevetni kezdett.
- A pokol erős idegzetűeknek való.- jelenti ki úgy mintha azt mondta volna, hogy a láva forró. Újból elkezdett röhögni.- Igazad van.
- Miben?- hiszen nem mondtam semmit.
- Mindegy. Angelika vagyok!- nyújtotta a kezét. Kezet fogtam vele.
- Én Castiel. Gyakran vagy ilyen gyűléseken?
- Eddig mindegyiken ott voltam. De úgy látom, te új vagy. Lucy a földről hozott?
- Igen.
- Hallgass rám! Ő a megtestesült gonosz!
- Akkor te mi vagy?- kérdezek vissza gúnyosan.
- Ott a pont!- nevetett.- Lucy párja vagy?
- Igen...- nem tudom, mit ért pár alatt.
- Nem hittem volna, hogy összejön valakivel a multkori óta.- a beszélgetésünket gong hangja szakította meg. Hét öregasszony lépett be. Mindenki fejet hajtott előttük, még maga Stephania is. Amikor elhaladtak mellettem én is fejet hajtottam, de furcsán néztek rám. Olyan... csodálkozva. A hét öregasszony helyet foglalt, középen egy hosszú hajú, vörös szemű nő foglalt helyet. A haja éjfekete, néhol ősz hajszálakkal. Olyan fenségesnek tűnt. A társaival beszélgetett, amikor mindenki köréjük gyűlt.
- Figyelem, jöjjön elő az öt vezető!- mondta a középső.
Előjött öt ember, köztük Lucy is. A hét hölgy a terem közepére ment. Felfestettek egy ötszöget, közepén egy körrel. A festőanyag vörös por volt. Az öt ember mindegyike odaállt egy-egy csúcshoz. Meglepetésemre Angelika is ott volt közöttük.
- A ceremónia kezdetét veszi.- jelentették ki.
A boszorkányok kézjeleket formáltak. Az öt ember lehajtott fejjel állt. Hirtelen felemelték a fejüket, és csak a fehér látszott. A nyanyák és a vezetők egyszerre mondtak egy versszakot.
- "Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel,
    Előjövünk rejtekünkből, rémálmokat hozunk el,
    Tőlünk nincs menekvés, minden kiáltás kevés,
    Mert nincs irgalom, csak vesztés vagy nyerés"
Jó kis vers. De ahogy mondták, az elég ijesztő volt. Mindenki elkezdett énekelni, de én nem. Nem is tudom a szöveget! A boszorkányok tovább folytatták a hadonászást, a fekete hajú fogta Lucy vállát. Az egész terem tűzvörös fényben égett. Az ötszög kiélesedett és izzani kezdett. Minden vezér teste változni kezdett, emberfelettivé vált. Lucy viszont ugyanolyan maradt. A szeme fehér volt, az arca érzelemmentes. A boszorkány súgott neki valamit. Lucy elkezdte a vers második versszakát.
- "Vér és tűzvész mindenütt,
    Senki sem menekült,
    Lelkük égben, testük földben
    Tűzben ég minden percben"
Ki írta ezt a verset?! Nagyon beteg képzelete lehetett. Az ötszög így teljes volt. De engem az  a kör zavart. Az mire lehet jó?
- Hogy tetszik?- kérdezte egy nő.
- Ismerem magát?
- Castiel, igaz hogy régen találkoztunk, de Lucy nekem köszönheti, hogy megerősödött.
- Ann?!
- Végre, hogy rájöttél! Lucy jól bírja, méltó lesz vezetőnek.
- Mindig is erős volt. Kemény, mint a szikla!
- De neki is van gyenge pontja.
- És mi az?
- Ez maradjon az ő titka.
Elfordultam és eltűnt. Mindenki ilyen a pokolban?! Lucy is találomra elpárolog, ezek is megjelennek a hátam mögött... a kör zölden kezdett izzani. Az egyik öregasszony odament és öt csíkot húzott mindegyik csúcshoz. A zöld fény kékre váltott és a vörössel találkozva lila lett. Minden vezető sajátos kézjeleket formált. Lucy csinálta a leggyorsabban. Mikor befejezték a kézjeleket a vezetők kezére tették kezüket a boszorkányok is.

39. fejezet: Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel... (Lucy szemszöge)

Írói megjegyzés
Nos gyerekek mosz elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol szófosásom lesz. Ezt a konkrét részt legalább három részre bontom. És remélhetőleg mindegyik ilyen hosszú lesz. Jó olvasást mindenkinek! És majd megtudjátok, hogy miért választottam ezt a címet.
Írói megjegyzés vége
Anya hívott és mennem kellett. Mikor megérkeztem teljes káosz fogadott. Gyorsan leszólítottam egy őrt.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Hercegnő, kiszökött Pandora őrzője!- ez Spance. Az őr továbbállt.
Elmentem a palotába és beléptem a tanácsterembe. Anya éppen vitatkozott a bölcsekkel.Amíg végeztek, én végiggondoltam. Ki engedhette ki? Még anyának sincs akkora hatalma, hogy feloldhassa a pecsétet. Egy boszorkány lehetett. De ki?
- Kicsim, hallasz?- kérdezte anya.
- Igen, mond csak!
- A pokol romokban áll és mindez miatta van! Felment a Földre és ki tudja mit akar ott.
- Én tudom, összefutottunk.
- Ugye nem ivott belőled?
- Nem hagytam.
- Akkor jó. És mi a célja?
- Én voltam az őrzője, én is leszek a tolvaj, ezt mondta. Te is tudod, hogy ez mit jelent.
- Kell tartanunk egy sürgősségi gyűlést.
- Olyat mint a multkor?- kuncogtam.
- Az vészhelyzet volt!- vágta rá.
- Anya, az csak egy ősz hajszál volt. És ez miatt hívtad össze a hét ősboszorkányt, hogy csináljanak valamit.
- Most ne ezzel foglalkozzunk! A mostani gyűlésre kell koncentrálnunk. Neked is jelen kell lenned.
- De...
- Nincs de! Ha akarod, Castielt is elhozhatod. Úgyis bál keretében lesz.
- Köszönöm anya. A gyűlés most lesz?
- Igen. Siess!
Kirohantam a szobából és elteleportáltam Castiel szobájába. Olyan ártatlannak tűnt.
- Caaaaaasssssssttiiiiiiieeeeeeellllllll.- susogtam a fülébe, úgy mint egy szellem.
- Mi az?- kelt fel.
- Anya téged is hívat. Mennünk kell!
- Most?
- Igen, gyere!- úgy kellett kiráncigálni az ágyból.
Gyorsan elvittem magunkat a pokolba. Átvedlettem a báli ruhámba, ami tűzvörös volt és nem volt háta.
- Hova mész?
- Bálba megyünk! Pokolian jó éjszaka lesz!- mondtam és odaadtam neki egy öltönyt.
Hogy is írjam le szavakkal? Szívdöglesztő volt! Magamhoz húztam és megcsókoltam.
- Nem akarok menni.- mondta.
- Ahogy akarod... a testőrök közül biztos táncolna valaki velem keringőt...- figyeltem a reakcióját.- Vagy jössz vagy Dante lesz a partnerem.- egyből az ajtónál termett.
- Muszály öltönyt húzni?
- Mi olyan rossz benne?
- Az, hogy bohócnak érzem magam és csak a b*zik szoktak kiöltözni.
- Inkább nézd a jó oldalát!
- Van jó oldala?
- Van. A szívdöglesztő öltönyödben rád száll majd az összes rossz lány!- mondtam és elkezdett mosolyogni.- Köztük én is!
Megérkeztünk és beszélgettem egy kicsit az őrökkel. Jó barátaim a srácok, így kaptak tőlem egy ölelést is. Castiel nem nézte jó szemmel. Ez csak addig tartott, amíg be nem léptünk. Mindenki felénk fordult. A lányok Castielre csorgatták a nyálukat, a fiúk pedig az én dekoltázsomat nézték. Elhangzott a gong, és mindenki leült a helyére. Az egyik oldalamon anya, a másikon Castiel.
- A tanács kezdetét veszi!- hangzott anya hangja. Mindenki leült.- Mondjunk átkot erre az estére, hogy biztos jól sikerüljön!- nálunk az átok olyan mint az áldás. Mindenki felállt a helyéről és mormogták az átkot. A ceremónián meghatározott szöveg lesz. Leültünk és anya mondani kezdte.
- Úgy utálom ezt a karótnyelt stílust. De ezt szabták meg. Mindenki menjen szórakozni, a ceremóniára mindenkit hívni fogok.- azzal mindenki ment táncolni, illetve a büfébe. Mint egy iskolás bál...
- Anya, az erő ceremóniája lesz?
- Nem. Most egy különleges erőnek fogjuk a segítségét kérni.- azzal eltűnt az emberek között.
Ezek a szertartások mindig a gyűléseken folynak. Öt fajtája van: bölcsesség, erő, vér, pecsét és a lélek. Mindig külön tartják meg, de egyszer tartották egybe is. Az ötödik megidézése előtt mindenki belehalt a sok erőbe. Anya szerint ma egy különleges elemet idézünk meg. Melyik lehet az az erő?
- Min gondolkozol ennyire?- kérdezte Castiel.
- A szertartáson. Különleges lesz, az biztos.
- Egyébként miért kellenek szertartások?
- Hogy mindig helyesen tudjunk dönteni. És a hatalom miatt...
- Milyen hatalom?
- Ezek a szertartások felruháznak átmeneti erővel, amit tovább fejleszthetsz.
- És ehhez nekem mi közöm?