44. fejezet: Halál. De kinek? (Lucy szemszöge)

Ott álltunk egymással szemben. Mindkettőnk szeméből gyűlölet sugárzott.
- Most itt bámulunk egész nap, vagy harcolunk is?- kérdezte.
- Ahogy óhajtod!- hajoltam meg és kézjeleket formáltam.
Ő hátrébb lépett, és mikor mosolyogni kezdett volna egy hatalmas tűzgolyót köptem. Egy kicsit meglepődött. Én csak mosolyogtam rajta.
- Szóval ilyet is tudsz.
- Ahogy látod!- mondtam.
- Akkor nem fogok veled kesztyűs kézzel bánni!- mondta és eltűnt a szemem elől.
A szagod elárul, görény. Legalább zuhanyozhatott volna! A csapása elől kitértem, de ő letepert és úgy birkóztunk tovább. Én a lábammal körbekulcsoltam a derekát és erősen fogtam. Éreztem, ahogy a testem izzani kezd, és tudtam hogy ez rossz egy vámpírnak. Felordított és kapálózni kezdett. Kiszabadult valahogyan és belém rúgott. Érzékeltem, hogy fogytán van az erőm, így nem tehetek mást.
- Pecsét kiold! Ötágú kereszt!- mondtam. Ezt ő is meghallotta.
- Mi van?
A testem zölden kezdett világítani. Szégyenlem magam, hogy Angelika erejét kellett előhívnom. A démonok gyorsaságával és erejével lettem gazdagabb. Felkeltem a földről és levágtam a talajra Spancet. Csak úgy nyekkent. Még rátérdeltem a hasára és elkezdtem ütni. Már tisztára össze volt verve, amikor megálltam egy pillanatra. Akkor fordított a helyzeten, és egy kést szegezett a torkomnak.
- Szép volt az előadásod, de ezennel vége!- mondja és egy kicsit belemélyeszti a kést a bőrömbe.
- 2-es szint, vadállat stílus!- mondtam és megjelent egy egész állatsereg.
Most sárgán világítottam. Ezt az erőt Csengétől, az állatok úrnőjétől kaptam.

Az ő ereje minden állatra kihat. Még a démoni állatokra is. Egy kutya ráncigálta le rólam. Egy medve is az állatok között volt. Odamentem hozzá, és megsimítottam a bundáját. Az állat szeme vörös lett. Az erőm ment bele és parancsoltam neki, hogy támadja meg Spancet. Engedelmeskedett, de megszívta, mert előhúzott egy kardot és szerencsétlent megölte. Honnan van nála kard?! Az időm lejárt így megnyitottam a harmadik pecsétet.
- 3. ág: Haláli temetés!- ez a képességem neve.
Ezt Ellától kaptam, a szellem csemetétől.

Ő lenne Ella. Az ő képessége, hogy lehetetlen megsebezni. Az ő színe a liláskék. A testem az övéhez vált hasonlóvá, így mikor Spance csapott, egyszerűen a penge átment a testemen.
- Mi a...?
Próbált megütni, de nem sikerült. Amikor ott lihegett én keresztülmentem rajta. Megborzongott így kipróbáltam azt, hogy megszállom. Most a testébe lettem zárva. Elég furcsa... De ha megvágom a testet az nekem is fáj. A hatás elmúlt, kilökődtem a testéből. Nekem támadott a karddal és a mellkasomon megvágott. Folyt a vérem és inni akart belőlem. Azt nem engedem.
- 4. stílus: a halál csókja!- mondtam és ismét izzani kezdtem.
Ezt Klaudiának köszönhetem.

Amikor inni akart megragadtam és megcsókoltam. Meglepődött, de folytatta. Mintha erre vágyott volna. A fejünk felett egy árnyék jelent meg, ez volt Castiel.
- Mit csináltok?!
Spance elkezdett vigyorogni és nem sikerült a mágiám. Castiel nekiesett és egy vámpírküzdelem vette kezdetét. Alig láttam őket. Ki kell próbálnom az adu ászomat, de ha nem sikerül mind itt pusztulunk. Castielt nekivágta egy fának és odalépett elé.
- Hát öcsi, ez nem jött össze!- éppen vágni akart amikor belementem a képbe.
- Ördögi lélekmester!- mondtam és nem izzani kezdtem, hanem az egész testem megváltozott.

- Mi vagy te?!- kérdezte Spance.
- A Sátán lánya!- mondtam és lefejeztem. A lelke itt maradt, már sem a menny sem a pokol nem fogadja be.
Visszaváltoztam és összeestem. Castiel odarohant hozzám és a karjaiba vett.
- Te bolond.- mondtam és nevettem miközben a vér jött a számból.- Nem hagytad...
A kezébe nyomtam a gyűrűmet és ennyit mondtam: Még találkozunk...
Elpárologtam, de a lelkem nézte minden rezdülését. Forgatta a kezében a gyűrűt.