38. fejezet: Ki ez? (Castiel szemszöge)

Reggel, amikor felébredtem Lucy nem volt mellettem. Felkeltem és elindultam utána. Éppen az egyik fán voltam, amikor megláttam Lucyt egy furcsa alakkal beszélgetni. Látszott rajtuk, hogy nem szívlelik egymást. A csávó mégis folyamatosan mosolygott. Egyidősek lehetünk.

 Egyszer csak hirtelen felém mutatott.
- Nyugodtan lejöhetsz, látlak!
Én lesunnyogtam a fáról. Lucy lehajtott fejjel állt. Furcsa szavakat dünnyögött.
- Lucy!- szóltam és felnézett.
- Castiel, mit keresel itt?- kérdezte.
- Sétáltam...- erre a csávó elkezdett röhögni.
- Lucy, megmondtam! Nem bízhatsz senkiben!
- Hazudsz!- ordította Lucy.- Akkor te miért is vagy itt?
- Lucy, Lucy.... én voltam az őrzője, így én is leszek a tolvaj!
- Azt nem teheted!- mondta.
- Egyébként te ki a f*sz vagy?- kérdeztem dühösen.
- Kérdezd Lucyt!- mondta és ördögien kacagott.
Lucy összeesett. A srác eltűnt, én meg bevittem Lucyt a házba. Végre magához tért!
- Szóval, ki volt ez?- kérdeztem kíváncsian.
- Nem fogsz neki örülni.
- Miért, ki ő?
- A neve Spance.- mondta és visszadőlt.
- Ez így nekem nem sokat mond.- céloztam arra, hogy fejtse ki.
- Ő is a pokolból jött, mint én.
- Még valami?- már nagyon érdekelt, ki volt az a hapsi.
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki!
- Megígérem, mond már!!- nem vall rám, de kíváncsi vagyok mint egy öregasszony.
- Ő...- nyelt egyet.- a volt...- nehezen mondta ki az utolsó szót.- vőlegényem.
- Micsoda?- néztem rá elképedve.
- Hozzá akartak adni.- mondta.
- Kitekerem a szemétnek a nyakát.- mondta halkan.
- Tudom, hogy ki akarod nyírni, de várd meg a sztori végét, oké?- bólintottam.
Mindent elmesélt. Néha túl részletesen írta le a kapcsolatát vele. A végére már popcornt kellett volna hozni. Minden jelenetet elképzeltem.

 De a pofonos résznél elkapott a röhögőgörcs. Nem szeretnék úgy járni mint ő. Azt a részt főleg elgondoltam. Valahogy így nézhetett ki:

Kár, hogy nem voltam ott. Amikor vége lett a történetnek, ezt mondta:
- Meg kell akadályoznom a tervét. Így a nyarat Brazíliában fogom tölteni.
- Mikor indulsz?
- Miért?
- Hogy tudjam, mikorra kell összecsomagolnom.
- A szüleid nem fognak keresni?
- A szüleim magasról szarnak a fejemre.
- Akkor gyere!- mondta és elvörösödött.- Lezuhanyozhatok?
- Persze, menj!
Elment zuhanyozni. Harmadjára csak össze fog jönni, hogy meglesem. Elhelyezkedtem az ajtóban.
- Ne is álmodj róla!- hallottam Lucy hangját.
- Jól van, na!- mondtam, de ugyanott maradtam.
- Én szóltam!- hallottam és Lucy belerúgott az ajtóba. De úgy, hogy majdnem a fogam bánta.
Utána kijött egy szál törülközőben.

- Nem untad még meg?- kérdezte. Nekem szinte kicsordult a nyálam.
- Téged soha!
- A végén még elolvadok!- mondta kacéran.- De először felöltözök.
- Miért?- kérdeztem perverzen.
- Mondjuk igazad van!- ölelt meg. Aztán felragyogott a szeme.- Bocs, mennem kell anyához.
Elpárolgott. De miért pont most?! Mindegy... Lefekszem aludni...

37. fejezet: Mi is történt valójában?

Írói megjegyzés
" Ez egy visszaemlékező rész, amikor Lucy megismerkedik vele."
Írói megjegyzés vége
"Lucy szemszöge"
Éppen anyámhoz igyekeztem mágiát tanulni. A tiltott varázslatokat vettük számon. Belépek a tanácsterembe és látok egy helyes srácot anya oldalán. Anya észrevett.
- Szia, Lucy! Ő itt Spance (Szpensz).
- Szia!- köszöntem neki. Még csak 1456 éves voltam. Szinte gyerek.
- Szia! Akkor te vagy Lucy.- mondta és rám mosolygott. A mosolya szívdöglesztő volt.
- Lucy mondanom kell valamit.- szólt közbe anya.
- Mit?- kérdeztem mit sem sejtve.
- Spance lesz a vőlegényed.- ezt úgy mondta mintha azt mondta volna, hogy a pokol nem séta galopp. Kiakadtam, filmszakadás, földindulás, minden volt a fejemben.
- Mit dumálsz, Stephania?!- tudom, hogy az anyám meg a Sátán, de akkor is!
- Lucy, nyugodj meg!- mondta anya.
- Lucy, ez nem olyan szörnyű...- mondta Spance.
- Neked meg végképp nincsen hozzászólási jogod ehhez az egészhez!- ordítottam szegény fiú arcába.
Kirohantam az egész palotából és mentem a barátnőimhez. Elmondtam nekik mindent.
- És legalább jó pasi?- kérdezte Shana.
- Hát... igen.
- Akkor nincsen probléma.
- De van!
- Figyelj! Lásd pozitívan a dolgokat!- a pokolban vagyunk, de oké...
- Igaza van! Előbb ismerd meg, utána ítélkezz!- mondta Suzie.
- Rendben, csajok. De csak értetek!
- Úgy legyen.- mondták kórusban.
Szépen visszablattyogtam a palotába.
- Mikor lesz az esküvő?- tettem fel a költői kérdést nekik.
- Akkor előbb ismerjük meg egymást.- mondta Spance.
- Rendben. Délután a holtak árkánál!- mondtam és ő elmosolyodott.- Mit mosolyogsz?
- Imádom, ha a nő van felül...
- Akkor viszlát, perverz!- mondtam mosolyogva.
Igen. Így találkoztunk először. Aztán találkozgattunk. Egymásba szerettünk és járni kezdtünk. De aztán jött neki az első küldetés...
- Miért mész el?
- A Földön zűr van és engem küldtek. Nem hagynálak itt, ha nem lenne muszáj.- és kaptam tőle egy csókot. Igen fülig szerelmes voltam. A küldetés sikerrel járt. Magasabb pozícióba helyezték. Egy különleges feladatot kapott. Neki kellett őriznie Pandora szelencéjét. A rosszak legrosszabbikát. Egyszer újra a Földre ment. De nem ugyanaz az ember tért vissza.
- Mi történt veled?- néztem a nyakát.
- Csak egy seb, semmi más.
- De ez mégis más!
Nem hagyott nyugodni a dolog. Jelentettem anyának a dolgot. Elküldte kivizsgálásra de ő ellenkezett. Végül csak elvitték erőszakkal persze.
- Hogy van?- kérdeztem az ápolót.
- Rendbe fog jönni.
Bementem hozzá. Ez így ment hetekig. Mindig azt felelték, hogy rendbe fog jönni. De csak feküdt. Alig tudott szólni pár szót. Amikor szólt akkor is hülyeséget. Egyszer, amikor egyedül voltunk, intett, hogy menjek közelebb. Odaraktam a kezem a kezébe. Erre ő hirtelen megszorította és a szájához emelte. Azt hittem, hogy kezet akar csókolni. Gyakran csinált ilyet. Beleharapott a kezembe. Az egész világ megfordult velem. Elájultam és utána nem emlékszem semmire. Felébredtem és a karjaiban találtam magam. Éppen futott. Utánunk őrök siettek. Rándultam egyet és kiestem a kezéből. De rántottam magammal őt is. Az őrök egyik része engem védett a másik pedig éppen elfogták a szerelmemet. Ismét elsötétedett minden. Anya mellett tértem magamhoz.
- Úgy megijedtem!- kiáltott fel anya.
- Hol van?- értette és lehajtotta a fejét.
- Őt már nem látod.
- Miért?- kérdeztem hisztérikusan.
- Ő egy szörny.
- Mi történt?
- Amíg a Földön volt, vámpír lett. De ő démon is egyben. Nem lehetnek keverékek. A hatalma veszélyes. Nem lehettek együtt.
- Látni akarom!
- Gyere!
Kimentünk és ott volt. Véresen és összeverten. Ki volt feszítve a keze az előtér gerendáihoz.
- Mi lesz vele?
- A boszorkányok bezárják egy börtönbe és egy átkot mondanak rá. Onnan nem jön ki.
- És nekem mit kell tennem?
- Neked kell kimondani az ítéletet.
Elkezdődött a szertartás. Nyolc boszorkány és ő. Anya és én a trónon ültünk. Elém hozták a bűnöst. Felolvasták a vétkeit. Felálltam és neki címeztem a szavaimat.
- Csak mond meg: miért? Miért tetted ezt?- mondtam érzelemmentesen.
- Érted. Kettőnkért.- rám mosolygott. A vér beterítette az arcát. Megsimogattam a haját és gyengéden végig simítottam az arcát. Aztán teljes erőből arcon ütöttem. Régen kapott már tőlem pofont, de azok ehhez képest pöckölések voltak. Az őröknek úgy kellett megtartani, nehogy hátrarepüljön.
- Ne hazudj!- mondtam.
- Nem hazudok!
- Emlékszel mennyire szerettük egymást?- kérdeztem.
- Igen.- mondta és egy csepp vér kigördült a szememből.
- Így tudom, hogy mikor hazudsz és mikor nem! Szóval miért?- ordítottam. Az egész pokol előtt.
- Sosem tudod meg!- mondta gúnyosan.
- Igazad van. Sosem tudom meg. Az áldásom a bebörtönzésére!- mondtam és elvezették.
- Jól döntöttél.- mondta anya. Én kirohantam volna a világból.
Benne bíztam a legjobban. Őt szerettem a legjobban. Kirohantam a palotából és ott volt Máté. Ő megvígasztalt és segített túltenni magam rajta. De ez az emlék mindig bennem maradt.

36. fejezet: Alexy, a legjobb

"Lucy szemszöge"
Kinyílik a vasajtó és Alexy lép be rajta.
- Mi a baj, hercegnő?- mióta hív hercegnőnek?
- Miért hívsz így?
- Nem tudom, csak úgy jött. Mizu?- azt hittem tudja, hogy ki vagyok, de szerencsére nem. Huhh szerencsém van!
- Semmi.
- Akkor miért sírsz?
- Összefutottam egy régi ismerőssel. Nem örültünk egymásnak...
- Semmi baj! Eljössz velem vásárolni? A héten úgyis vége a sulinak.- basszus! Tényleg, péntektől nyári szünet! És ma kedd van.
- Hát hogy a francba ne mennék?! Alexy, megsértettél!
- Mivel?- kérdezte meglepődve.
- Azzal, hogy azt feltételezted, hogy nem megyek!
Lefele jövet a délutánt tervezgettük. Olyan jó kedvem lett! Alexy egy varázsló! De este Castielhez megyek át. Egy romantikus este lesz. Már alig várom! Amíg ezen gondolkodtam, azt vettem észre, hogy perverzen mosolygok. Kezdek olyan lenni, mint Castiel! Mondjuk ez nem baj... Elmentem Castiel mellett és rámosolyogtam. Tovább mentem mire megfogta a karom.
- Mi ez a mosolygás?- kérdezte.
- Semmi. Csak elgondolkodtam...
- És min?- kérdezte ő is mosolyogva.
- A ma estéről.- rákacsintottam.
- Már alig várom.- mondta és szinte levetkőztetett a szemével.
A szemébe néztem és ezt mondtam: - Én jobban!
Elmentem onnan és odamentem Alexyhez.
- Randira mész?
- Olyasmi.
- Akkor kell ruha és frizura! Én majd megcsinálom, oké?
- Ha szeretnéd...
- Most megsértettél.- fordított nekem hátat. Deja vu...
- Mivel?
- Azzal, hogy azt hitted, hogy esetleg nem szeretném.- itt felnevettünk mind ketten.
- Alexy, te vagy a legjobb!
- Óóó köszi!- azzal a lendülettel felkapott és megölelgetett.
- Összetöröd a csontjaimat!- mondtam halkan.
- Bocsi!- igaz, hogy a pokolból jöttem, de jól esik ha megölelnek.
- Nálam vagy nálatok csináljuk?
- Nálunk. Így Armin le tud pontozni.
- Remek, akkor menjünk!- már indultam volna ki a kapun amikor Alexy megragadott.
- Lucy... még csak ötödik óra előtt járunk.
- Tényleg! Tisztára elfelejtettem.
Ezen csak nevettünk, és bementünk a suliba. Végre vége lett az óráknak és mentünk shoppingolni. Alexy nem tudott választani, annyi ruha volt. Én meg... nekem nem tetszett egyik se. Megyünk a pláza folyosóján és meglátom azt a ruhát, amibe egyből beleszerettem. A ruha egy szakított pólóból és egy tépett farmer rövidnadrágból állt. Bementem és felpróbáltam. Kijöttem a fülkéből és Alexy tapsolni kezdett.
- Ez fantasztikusan áll!
Megvettem és indultunk Alexyhez. Megcsinálta a hajam és a sminkem és végre tükörbe nézhettem. A hajam szögegyenesre kivasalva és egy natúr smink. De az összhatás nagyon jó lett! Bementem a szobába teljes szerelésben. Armin eltátotta a száját.
- Na, milyen?- kérdeztem félve.
- Castiel homokos ha nem tetszel neki!- mondta Armin.
- Ha nem tetszik neki küldd át!- mondta Alexy, és csak nevettünk.
Itt az idő! Itt állok Castiel háza előtt. Mielőtt megnyomhattam volna a csengőt, kinyílt az ajtó.
- Dögös vagy!
- Te is!- más ruha volt rajta, de így is szívdöglesztő volt. Bementünk.- Mi a program?
- Nos úgy gondoltam, hogy vacsora utána filmnézés.
- Még valamit nem terveztél be?- nagyon közel mentem hozzá.
- Hmmm... most hogy mondod...
Megvacsiztunk és betettünk egy filmet. A végéről lemaradtunk, mert ott már egymással voltunk elfoglalva. Vettünk egy közös fürdőt is. Miután Castiel is végzett, alvást színleltem. Befeküdt mellém és átkarolt. Szembefordultam vele és csókolgatni kezdtem. Ez csókcsatába majd valami másba ment át, amit nem szeretnék kifejteni. Reggel még hajnalban eljöttem.
- Lucy, Lucy... régen nem te mondtad, hogy a minőség sokat számít?- szólt egy hang mögülem. Ez ő...

35. fejezet: Szerelem és veszedelem

"Lucy szemszöge"
Valami nem stimmel. Olyan állatiasan érzem magam. Mintha bármikor megtámadnék valakit. A tegnapi az erdőben nem volt véletlen. Inkább megyek suliba. Elindultam és út közben úgy éreztem mintha figyelnének. Amikor odaértem a sulihoz, mindenki valami új diákról beszélt. Gyorsan megkeresem Rosát! De ő nincs sehol. Odamentem Violához.
- Szia, nem tudod, hol van Rosa?
- Szerintem beteg. Már tegnap is rosszul nézett ki. Miért keresed?
- Az új diákról akartam kérdezni. Te tudsz róla valamit?
- Csak azt, hogy fiú. Többet én sem tudok.
- Köszi, ez is sokat segít.
- Örülök.
Rossz erőt érzek. Még az enyémnél is gonoszabbat.
- Te lennél Lucy?- szólt egy fiú hang.
- Igen. Miért?- fordultam meg. Egy egész helyes srác állt előttem.
- Az igazgatónő azt mondta, hogy körbevezetsz.
- Ezt mondta?- mért bíz rám ilyesmit?
- Igen.
- Akkor gyere!- karon ragadtam és elcibáltam.- Hogy hívnak?
- Rob.- éjfekete haja és sötét szeme van. De a szeme... engem nyugtalanít.
A szeme olyan sötét zöld mintha a szívembe is belelátna.
- Mi a baj?- kérdezte. Egy kicsit elbambultam.
- Semmi.
- Ki az ott?- mutatott Violára.
- Gyere, bemutatlak neki!- úgy kellett elráncigálnom odáig.
- Szia! Ő ki?- kérdezte Viola.
- Ő itt Rob, az új diák. Rob, ő itt Viola.
- Örülök a találkozásnak, Rob!
- Én is!- mondta gépiesen.
- Figyelj Viola! Körbevezetnéd? Nekem van egy kis elintéznivalóm.- mondtam és már ott is hagytam őket.
Engem ez a Rob nyugtalanít! Annyira elgondolkodtam, hogy nem találtam a szekrényemben a könyvemet. Kotorásztam, kotorásztam nem találtam meg. Erővel becsaptam a szekrény ajtaját és belevertem egyet.
- Kire vagy mérges?- kérdezte egy hang.
- A kémia könyvemre. Egyszerűen nem találom.
- Szóval azért vertél be a szekrénynek, mert nem találsz valamit?
- Igen.
- Egy biztos. Akkora fülest tudsz lekeverni, mint a ház.- csak most vettem észre, hogy ez Castiel.
- Te még nem tudsz semmit az én erőmről!- mondtam, szembefordultam vele és gonoszan kezdtem vigyorogni.
Erre felmentem a tetőre. Mi lelt engem? Mintha az épületet megszállta volna a gonosz. Ehhez anyának is köze van. Felültem a korlátra és megtapogattam a sebhelyet a kezemen. Ez az erdőben történt. Amikor találkoztam vele. A szemem láttára szívta ki az emberek vérét. Gyermekemnek szólított. És én hittem neki. Elhittem, hogy rossz emberek vérét szívja ki. Elkezdtem könnyezni. Az én esetemben vér csurgott a szememből. Azt mondta, hogy anyám önként engedte ki! De akkor miért akart inni a véremből? Ezeken gondolkoztam amikor kinyílott az ajtó...
"Armin szemszöge"
Olyan furcsa minden. Igaz, hogy én a játékommal vagyok elfoglalva, de feltűnt, hogy valami megváltozott. A folyosók csendesebbek, és az emberek zombiként járkálnak. Mintha minden lelassult volna. Ma nem találtam a játékkonzolomat. Még a tesómat is megkérdeztem.
- Elvesztetted a játékodat?
- Igen.- mondtam duzzogva.
- De hogy, amikor mindig a kezedben van?
- Éppen ez az!
- Hol jártunk ma?
- Te a butikban, én a suliban.- amikor Alexy beteg, mindig elmegy vásárolni. Szerinte jobban gyógyít mint az orvosság.
- De a suliban hol?
- Voltam a tetőn, a folyosón meg a teremben.
- Nem hagytad a tetőn?
- Most hogy mondod...
- Akkor nézz fel!- igen, nekünk úgymond "mindent látó" szemünk van. Szóval átlátunk a falon, fán, de a ruhákon nem! A Nagyfőnök direkt úgy intézte. A lényeg az, hogy felnéztem és tényleg ott volt a játékom. De mást is láttam. Lucy fent sírdogált.
- Alexy, meló van!
- Micsoda?
- Lucy fent sírdogál. Vigasztald meg és ha ott vagy lehoznád a játékomat?
- De miért nem te mész fel?
- Én nem értek a vigasztaláshoz. Én férfi vagyok!- úgy hadonásztam a kezemmel, hogy bevágtam a kezem és felordítottam.
- Jól van, te férfi állat!- mondta gúnyosan Alexy.
Néztem ahogy Alexy felmegy.

34. fejezet: Ki van ott? (Castiel szemszöge)

Ma van a megvonás első napja. Szerintem Lucy csak poénkodott. Bár nem tudom... Azért elmegyek hozzá. Odaértem és egy cetlit találtam az ajtón. Ez állt rajta: Komolyan mondtam!
Ez olvas a fejemben, vagy mi?! Elmentem a suliba. Hát azt látom, hogy Lucy a fiúk gyűrűjében van. Egy atléta trikó és egy fekete nadrág volt rajta. A haja felkötve. Odamentem és...
" Eközben a pokolban..."
- Nem durva ez egy kicsit?- kérdezte Dante.
- Lehet, de így megtanulja, hogy kell kiállni valaki mellett.- mondta Stephania (Sátán).
- De...
- Nincs de! Menj vissza, segíts a többieknek!
- Igenis!- mondta és meghajolt.
Stephania odament a mindentlátó gömbhöz. Beletekintett és ezt gondolta.
- Jó lecke ez Castielnek. Tetszik nekem ez a fiú. Kár lenne érte. Lucy szereti őt. De hogy ezt az ötletet támogatta látszik, hogy az én lányom!
"Suli"
... számonkértem a fiúkat, hogy mit csinálnak.
- Nyugi, Castiel! A jövő heti meccsről beszélgettünk.
És ez így megy még egy teljes hétig?!
" 3 nap múlva "
EZT NEM BÍROM. Lucy tekintete is csábító. Még ne is beszéljek a hangjáról és a testéről. Tesiórán is összefut a nyál a számban, ahogy ránézek mikor nyújt. Mit csináljak? Ne jöjjek suliba, vagy mi? Jaj, ne, itt jön!
- Szia, Castiel! Hogy bírod?- kérdezte Lucy nagy szemekkel.
- Egész jól...- hazudtam és lenéztem a földre.
- Tényleg? Azt hittem megőrülsz majd.- túl jól ismersz... mi ez az illat? Felkaptam a fejem és ránéztem.
- Mit nézel így?- úgy méregetett mint valami ételt. Olyan éhesen nézett, mintha fel akarna falni.
- Téged.- mondta és tovább nézett. A szeme felizzott és agyarai lettek. Olyanok voltak, mint az enyéim, csak nagyobbak.

Egyszer csak észbe kapott.
- Hétvégén találkozunk!- és elrohant.
Az a nézés.... Tényleg, erről jut eszembe, vadásznom kéne. Vége lett a sulinak, és elmentem a közeli erdőbe. A legfurcsább az volt, hogy összeakadtam Lyssel.
- Csá, haver! Mit csinálsz itt?
- Láttam, hogy néhány ember bejött az erdőbe, és ordítozás kezdődött. Amikor vége lett, egy emberalakot láttam elsuhanni.
- Haver, nem ártott meg a sok olvasás?- túl sok fantasyt olvas...
- Gyere, megmutatom, hogy mit találtam.- elvezetett egy tisztásra.- Nézd!
- Mi a...

- Szerinted ki lehetett az?- kérdezte Lys.
- Fogalmam sincs...
Visszatakartuk a szerencsétlent. Teljesen szárazra szívták. Egy vámpír van a dologban. De ki? El kell mennem Dimitrihez.
- Engem kerestél?- szólt egy hang a hátuk mögül.
- Lucy! Nincs semmi bajod?
- Nincs. Miért lenne?- vér van a ruháján.
- Miért véres a ruhád?
- Ja, ez? A tüskék felsértették a bőrömet.
Kijöttünk az erdőből, és én indultam Dimhez. Én szeretnék hinni Lucynak, de ő is lehetett. Az ördög lánya, ki tudja, hogy mire képes.