40. fejezet: Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel... part 2 (Castiel szemszöge)

- És nekem ehhez mi közöm?- kérdeztem.
- Nem tudom, hogy anya mit tervez veled. A titkaihoz nincs semmi közöm.- válaszolta. Biztos nem lesz semmi! Ahogy végig néztem az embereken, láttam, hogy furcsállva néznek rám. Az egyik lány engem nézett. Fehér haja a vállára omlott és kis szarvak voltak a fején. A helyén olyan peckesen ült, mintha az övé lenne a világ. Elfordítottam a fejem, de mire visszanéztem, nem volt ott. Megfordultam és ott állt mögöttem. Meghátráltam és ő nevetni kezdett.
- A pokol erős idegzetűeknek való.- jelenti ki úgy mintha azt mondta volna, hogy a láva forró. Újból elkezdett röhögni.- Igazad van.
- Miben?- hiszen nem mondtam semmit.
- Mindegy. Angelika vagyok!- nyújtotta a kezét. Kezet fogtam vele.
- Én Castiel. Gyakran vagy ilyen gyűléseken?
- Eddig mindegyiken ott voltam. De úgy látom, te új vagy. Lucy a földről hozott?
- Igen.
- Hallgass rám! Ő a megtestesült gonosz!
- Akkor te mi vagy?- kérdezek vissza gúnyosan.
- Ott a pont!- nevetett.- Lucy párja vagy?
- Igen...- nem tudom, mit ért pár alatt.
- Nem hittem volna, hogy összejön valakivel a multkori óta.- a beszélgetésünket gong hangja szakította meg. Hét öregasszony lépett be. Mindenki fejet hajtott előttük, még maga Stephania is. Amikor elhaladtak mellettem én is fejet hajtottam, de furcsán néztek rám. Olyan... csodálkozva. A hét öregasszony helyet foglalt, középen egy hosszú hajú, vörös szemű nő foglalt helyet. A haja éjfekete, néhol ősz hajszálakkal. Olyan fenségesnek tűnt. A társaival beszélgetett, amikor mindenki köréjük gyűlt.
- Figyelem, jöjjön elő az öt vezető!- mondta a középső.
Előjött öt ember, köztük Lucy is. A hét hölgy a terem közepére ment. Felfestettek egy ötszöget, közepén egy körrel. A festőanyag vörös por volt. Az öt ember mindegyike odaállt egy-egy csúcshoz. Meglepetésemre Angelika is ott volt közöttük.
- A ceremónia kezdetét veszi.- jelentették ki.
A boszorkányok kézjeleket formáltak. Az öt ember lehajtott fejjel állt. Hirtelen felemelték a fejüket, és csak a fehér látszott. A nyanyák és a vezetők egyszerre mondtak egy versszakot.
- "Rémségek éjjelén, mikor az Isten nem figyel,
    Előjövünk rejtekünkből, rémálmokat hozunk el,
    Tőlünk nincs menekvés, minden kiáltás kevés,
    Mert nincs irgalom, csak vesztés vagy nyerés"
Jó kis vers. De ahogy mondták, az elég ijesztő volt. Mindenki elkezdett énekelni, de én nem. Nem is tudom a szöveget! A boszorkányok tovább folytatták a hadonászást, a fekete hajú fogta Lucy vállát. Az egész terem tűzvörös fényben égett. Az ötszög kiélesedett és izzani kezdett. Minden vezér teste változni kezdett, emberfelettivé vált. Lucy viszont ugyanolyan maradt. A szeme fehér volt, az arca érzelemmentes. A boszorkány súgott neki valamit. Lucy elkezdte a vers második versszakát.
- "Vér és tűzvész mindenütt,
    Senki sem menekült,
    Lelkük égben, testük földben
    Tűzben ég minden percben"
Ki írta ezt a verset?! Nagyon beteg képzelete lehetett. Az ötszög így teljes volt. De engem az  a kör zavart. Az mire lehet jó?
- Hogy tetszik?- kérdezte egy nő.
- Ismerem magát?
- Castiel, igaz hogy régen találkoztunk, de Lucy nekem köszönheti, hogy megerősödött.
- Ann?!
- Végre, hogy rájöttél! Lucy jól bírja, méltó lesz vezetőnek.
- Mindig is erős volt. Kemény, mint a szikla!
- De neki is van gyenge pontja.
- És mi az?
- Ez maradjon az ő titka.
Elfordultam és eltűnt. Mindenki ilyen a pokolban?! Lucy is találomra elpárolog, ezek is megjelennek a hátam mögött... a kör zölden kezdett izzani. Az egyik öregasszony odament és öt csíkot húzott mindegyik csúcshoz. A zöld fény kékre váltott és a vörössel találkozva lila lett. Minden vezető sajátos kézjeleket formált. Lucy csinálta a leggyorsabban. Mikor befejezték a kézjeleket a vezetők kezére tették kezüket a boszorkányok is.