28. fejezet: Titkok (Lucy szemszöge)

Befejeztük a horrorházat, és szerintem jól sikerült. Mindenkire ráhoztuk a frászt. A legjobb az Dake volt, ő annyira megijedt, hogy lányosat sikított és sírt hozzá! Illetve amikor az Amnesia rész volt, ő megvárta amíg odaér a szörny! Ami meg a zombikat illeti... lekuporodott a sarokba és pityergett. Na, az a lényeg hogy sikerült, megcsináltuk! Mindenki levetette a jelmezt és lemosta a sminket. Kiengedtük az embereket és Rosa fantasztikus ötletének engedve üvegezni kezdtünk.
- Srácok. én már fáradt vagyok! Én megyek aludni.- mondtam.
- Csak nem félsz?- kérdezte Cast gúnyosan.- Félsz, hogy leverlek?- erre megálltam és villámgyorsasággal ott termettem előtte és a falhoz szorítottam.
- Csak szeretnéd, vöröske!- suttogtam a fülébe.- Játszok!- mondtam a többieknek.
Leültünk egy körbe és Dake pörgetett. Kipörgette Kimet.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.- mondta Kim.
- Kit játszottál a horrorházban?
- A kislányt, akitől úgy lesápadtál, hogy belefolytál a falba!- mondta Kim, és mindenki fetrengett a röhögéstől. Most Kim pörgetett. Az üveg szája rajtam állt meg.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Mutasd meg az IGAZI alakodat!- hangsúlyozta ki az igazit.
- Biztos vagy benne?
- Igen, mutasd!
- Ti akartátok!- felálltam és koncentrálni kezdtem. Éreztem, hogy energia önti el a testemet és felizzanak a testjeleim. De éppen meghallom Dante hangját.
- Lucy, ne!!!!- mondta és odaugrott elém. Magamhoz tértem a kábulatból és elvesztettem a koncentrációt. Túl sok az energia! Elferdült előttem a kép és elestem. Hallottam ahogy odarohannak hozzám a többiek. Minden elsötétült. Másnap a kórházban tértem magamhoz. Körülnéztem és látom, hogy Castiel ott alszik a széken. Milyen édes! Itt maradt egész este. Nagyon fáj a hátam. De érzem, hogy az arcom is be van kötve. Jön be az orvos.
- Látom, magához tért!
- Mi történt?- kérdeztem.
- Egy halom gyerek az éjszaka közepén behozta önt harmadfokú égési sérülésekkel. A sérülés furcsa mintázatot alkotott a hátán, a csípőjén és az arcán. Azóta itt van.- mutatott rám és Castra.
- Köszönöm a tájékoztatást!- mondtam és az orvos kiment. Elgondolkodtam...
Látom, hogy Castiel is ébredezik. Én alvást színleltem, hogy hallhassam hogy reagál. Felébredt! Odajött az ágyamhoz és ezeket mondta:
- Mikor ébredsz fel? Úgy megijedtem, amikor összeestél. Ha felébredsz soha többé nem engedlek el. Ezt megígérem.- ekkor könny csordult ki a szeméből de gyorsan letörölte.- Még ilyenkor is szép a mosolyod. Te mindig vidám vagy akármi is történjen.- a kezemet a kezébe fogta.
Egy kicsit megijedt amikor megszorítottam a kezét.
- Köszönöm a szép szavakat!- mondtam nevetve. Kinyitottam a szemem és Cast ezt mondta:
- Egy jó darabig nem fogsz tőlem ilyesmit hallani!- mondta és elnevettem magam.
- Azt gondoltam. Gyere közelebb!- intettem és közelebb jött. A kezembe fogtam a kezét és a szívemhez szorítottam a kezét.- Ez itt még jó ideig dobogni fog! Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen!
- Lucy... a szemed nem stimmel!- mondta és hozott egy tükröt.
- Basszus!- mondtam ahogy megláttam a szemem. És az arcomon lévő vágást. Felemás szemem lett.
Még beszélgettünk egy darabig majd hazament. Olyan este tájban megjelent Dante is.
- Mi történt velem?!- faggatom szegényt.
- Jó, ideje megtudnod. A tested egy úgymond "doboz". Ha kiengeded az igazi alakodat a tested elporlad. Ez még a könnyebbik eset volt. És a tetkóid igazából leszorítják az igazi alakodat, ami napról napra erősödik. De ezek sem bírják örökké. Egyszer kiszabadulsz és keresned kell egy másik testet vagy maradsz a pokolban erőd teljében.
- Hogy mi?!
Folytatjuk...